KIK VAGYUNK
Ez a mi történetünk
A Keresztény Árvamisszió Alapítvány a Keresztény Cigánymisszió Alapítvány testvérszervezeteként jött létre 2015-ben. Missziónk a cigányság körében felmerülő sajnálatos gyermekelhagyások áldozatainak istenfélő szülőkhöz segítése. Ezen belül alapítványunk kiemelten foglalkozik a szülészeten hagyott gyermekek szerető családokhoz kerülésével.
Küldetésünk: a család
Meggyőződésünk, hogy minden elhagyott és megtalált gyermek egyszeri életének családban kell folytatódnia. Sorsukra hagyott kicsinyeket, gyermekre vágyó családokat kapcsolunk össze. Így az árvák jóérzésű keresztény családokban lehetnek gyermekek, és érhetnek egészséges felnőttekké.
Az egymásra találás folyamatában gyakorlati, erkölcsi segítséget tudunk biztosítani, és mindenekelőtt az árvák védelmére törekszünk. Ezen belül három területre összpontosítunk: az árvajólétre, a családjólétre és a támogatói háttércsalád bevonására.
Szakképzett, egészségügyi rendszerben dolgozó munkatársaink és önkénteseink nyilvántartásunkba veszik és nyomonkövetik a kórházban elhagyott újszülötteket, az árván kallódókat és az árvaházakban élő gyermekeket is. A befolyt támogatások jelentős részét pedig arra fordítjuk, hogy az átmeneti időszakot is élhetővé tegyük számukra (l. a KELENGYE, HEPATECT perselyeket).
Nyilvántartásunkat folyamatosan bővítjük az örökbefogadásra nyitott családokkal is. Nekik a folyamat megértésében, kezelésében és a felkészülésben segítünk, de hosszú távon is számíthatnak ránk, hiszen az örökbefogadás csak a kezdet. A GYIK bejegyzések, a rendezvényeink és a fórumaink nekik szólnak.
A támogatói háttércsaládnak köszönhetően az árvák, a krízishelyzetbe jutottak és az örökbefogadó családok is megtapasztalhatják a védettséget. Munkánk során szellemi, erkölcsi és érzelmi szükségletekkel egyaránt szembesülünk. Ezeket többtényezős folyamatok keretében, megfelelő humán és anyagi erőforrások mozgósításával tölthetjük be. Hűséges támogatóink valóban családként állnak mellettünk. Az eredményeknél pedig nem kell hangosabb szó (l. TÖRTÉNETEINKET).
CSAPATUNK
Ismerd meg a valódi hősöket
Dániel
Kőszegi Dániel a Keresztény Cigánymisszió Alapítvány és az Árvamisszió Alapítvány megálmodója, a Daniella Cégcsoport tulajdonosa, aktív lelkimunkás és igehirdető.
Ruben
Bántó Ruben a Keresztény Árvamisszió Alapítvány elnöke, az Electromega Kft. operatív igazgatója.
József
Dr. Kovács József a Keresztény Árvamisszó Alapítvány kuratóriumi tagja, lelkipásztor, teológiai adjunktus, bibliaiskolai vezető.
Zoltán
Bántó Zoltán a Keresztény Árvamisszió Alapítvány kuratóriumi tagja, Szilágysámson polgármestere.
János
Gere János a Keresztény Árvamisszió Alapítvány ügyvezetője, a Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthon munkatársa, a Keresztény Média UCB HUNGARY Alapítvány és a Manna Alapítvány önkéntese.
Lenke
Szűcs Lenke a Keresztény Árvamisszió Alapítvány szociális asszisztense, a margittai Dr. Pop Mircea Városi Kórház szociális munkatársa, óvónő, vallástanár és lelkészfeleség.
Evódia
Budai Evódia a Keresztény Árvamisszió Alapítvány közönségkapcsolati munkatársa, a Barnabás Alapítvány elnöke, női konferenciákon előadó és lelkészfeleség.